Jogszabályok, ÁSZF

ÁSZF

TÁJÉKOZTATÓ a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételét érintő feltételekről

A szolgáltatással érintett ingatlan tulajdonosa és/vagy a szolgáltatás igénybevevője (a továbbiakban: a szolgáltatás igénybevevője) köteles a rendszeres hulladékkezelési közszolgáltatást igénybe venni és annak díját megfizetni a helyi önkormányzat rendelete alapján. Az érintett ingatlan időszakos használata nem jelent mentességet a közszolgáltatás igénybevételi kötelezettség alól. A mindenkor érvényes előre meghirdetett díjszabásnak megfelelően a díjat a Szolgáltatás igénybevevője az NHKV Zrt. által kiállított számla ellenében a számlán feltüntetett fizetési határidőn belül egyenlíti ki. Számlareklamáció esetén tájékoztatást a Szolgáltató ügyfélszolgálata biztosít az ügyfélfogadási időben.

1. A közszolgáltató kötelezettségei: A közszolgáltató köteles a szolgáltatást a közszolgáltatási szerződésben meghatározott időpontban megkezdeni. Ha a szolgáltatás vis maior esetekben, vagy a szolgáltatás igénybe vevője hibájából az adott gyűjtési napon elmarad, a következő heti gyűjtés során kerül pótlásra. Ilyen esetben a közszolgáltatótól soron kívüli szolgáltatás is rendelhető díj ellenében. A közszolgáltató köteles a szolgáltatást a közegészségügyi és környezetvédelmi előírások betartásával a közszolgáltatási szerződésben leírtaknak megfelelően teljesíteni. A közszolgáltató jogosult és köteles a szolgáltatás igénybevevőjének adatait a mindenkor hatályos jogszabályokban foglaltak szerint kezelni.

2. A szolgáltatás igénybevevőjének kötelezettségei: A szolgáltatás igénybevevője köteles a hulladékgazdálkodási tevékenységét a közszolgáltató igénybevételével ellátni. A szolgáltatás igénybevevője köteles bejelenteni a közszolgáltatónak bármely, jelen okiratban megjelölt szolgáltatási körülmény, így különösen az adatainak a megváltozását. A szolgáltatás igénybevevője köteles bejelenteni a közszolgáltatónak a szolgáltatással érintett ingatlan tulajdonjogának átruházását, a szolgáltatási helyről történő elköltözést, illetőleg a szolgáltatás igénybevétele megszűnésének időpontját a bejelentésre okot adó körülmény bekövetkezésének napjától számított 15 napon belül. A határidőn túli bejelentés vagy a bejelentés elmulasztása esetén a mulasztó szolgáltatás igénybevevő felel a szolgáltatási díj megfizetéséért. Az edény ürítésére, használatára vonatkozó változás-bejelentés esetén a szolgáltatási igény változását, a szolgáltatás igénybevevőjének írásbeli bejelentése alapján közszolgáltató már a legközelebbi szállításkor köteles figyelembe venni, és ezt a soron következő számlázáskor érvényesíteni. A szolgáltatás igénybevevője köteles az „Adategyeztető lap közszolgáltatás igénybevételéhez” megnevezésű nyomtatványon közölt adatok, a jelen tájékoztatóban foglaltak, illetve a hatályos jogszabályok megszegésével a közszolgáltatónak okozott károkat, többletköltségeket megtéríteni.

3. A kötelező közszolgáltatás megvalósítása érdekében a szolgáltatás igénybevevőjének a hulladék gyűjtésére megfelelő edénnyel kell rendelkeznie. A közszolgáltató által alkalmazott technológiához alkalmazkodó, MSZ-EN 840 szabványnak megfelelő gyűjtőedényről a szolgáltatás igénybevevője tartozik gondoskodni. Az edény megvásárlása vagy bérlése a szolgáltatás igénybevevőjének kötelezettsége. A szolgáltatás igénybevevőjének a hulladék gyűjtésére olyan edénnyel kell rendelkeznie, amelynek mérete az adategyeztető lapon megjelölt edényméret. Házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés bevezetésével a Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Program keretein belül a lakossági ügyfelek részére ingyenesen biztosított a szelektív hulladékgyűjtő edény, mely szerződéskötést követően átvehető a közszolgáltató ügyfélszolgálatán. A szolgáltatás igénybevevője köteles a gyűjtőedényt a szállítási napokon közterületen, hozzáférhető helyen, a hulladékgyűjtő járat útvonalában, az úttest szélén, az önkormányzati rendeletben megjelölt időben elhelyezni úgy, hogy az ürítés akadályba ne ütközzön. A gyűjtőedény épségéről és rendeltetésszerű használatáról, gyűjtőedények tisztántartásáról a szolgáltatás igénybevevője gondoskodik. A szolgáltatás igénybevevője tudomásul veszi, hogy a gyűjtőedényben összegyűjtött hulladék építési törmeléket, hamut, salakot, zöld-, folyékony, mérgező, veszélyes hulladékot, radioaktív anyagot, stb. nem tartalmazhat. Ennek megszegéséből eredő minden felelősség a szolgáltatás igénybevevőjét terheli.

4. A Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás egy új, komplex nyilvántartási rendszert állított fel a hulladékkezelési közszolgáltatásban való részvétel igazolására. A Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás munkatársai műanyag címkét helyeznek fel minden edényre.

5. A szolgáltató a vegyes hulladék gyűjtésére szolgáló edényen kívül elhelyezett hulladékot, illetőleg annak űrtartalmát meghaladó mennyiségű hulladékot kizárólag cégfelirattal ellátott, a cég által biztosított hulladékgyűjtő zsákban szállítja el. A zsák kizárólag az alkalmanként keletkező többlethulladék elszállítására szolgál, kizárólag zsákos hulladékszállításra és begyűjtésre a közszolgáltatót nem terheli kötelezettség. A közszolgáltató által rendszeresített zsákot a közszolgáltató külön térítés ellenében bocsátja a szolgáltatás igénybevevőjének rendelkezésére. Szelektív hulladékot átlátszó, műanyag zsákban, kartondobozt kötegelve el lehet helyezni a szelektív hulladékgyűjtő edény mellé. A közszolgáltatást a szolgáltató megtagadhatja, ha szemrevételezéssel megállapítható, hogy a gyűjtőedényben elhelyezett kommunális hulladék olyan 3. pontban meghatározott anyagokat tartalmaz, mely nem minősül települési hulladéknak, azzal együtt nem gyűjthető és nem szállítható, vagy a szállító munkások testi épségét, életét, egészségét veszélyezteti, vagy a szállítójármű műszaki berendezéseit megrongálhatja, továbbá annak tartalma betömörített vagy befagyott. Amennyiben a szelektív hulladékgyűjtő edényben vegyes hulladékot talál a közszolgáltató, azt nem köteles elszállítani. Vegyes hulladékkal szennyezett szelektív edény ürítését követően a közszolgáltató a szolgáltatást igénybevevő ügyfélnek vegyes hulladék ürítési díját fogja kiszámlázni.

6. Nem tagadhatja meg a közszolgáltatási díj megfizetését az, aki a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, feltéve, hogy részére a közszolgáltató a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére rendelkezésre áll. Késedelmes fizetés esetén a tulajdonos, vagy a szolgáltatás igénybevevője a Ptk. szerinti törvényes mértékű késedelmi kamatot tartozik fizetni. A hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételéért az ingatlantulajdonost és az ingatlan használóját egyetemlegesen terhelő díjhátralék és az azzal összefüggésben megállapított késedelmi kamat, valamint a behajtás egyéb költségei adók módjára behajtandó köztartozásnak minősülnek. A szolgáltatás igénybevevője tudomásul veszi, hogy az NHKV Zrt. a követelésbehajtás során a Nemzeti Adó és Vámhivatalt, követelésbehajtó céget és harmadik személyeket is igénybe vehet. A követelés behajtása során felmerülő adminisztrációs díjak, költségek a tulajdonost és az ingatlanhasználót egyetemlegesen terhelik.

7. Az „Adategyeztető lap közszolgáltatás igénybevételéhez” megnevezésű nyomtatvány hatálya, módosítása: A szolgáltatás igénybevevője és a közszolgáltató között létrejött jogviszony az önkormányzattal létrejött közszolgáltatási jogviszony létrejöttével automatikusan keletkezik és annak megszűnésével minden külön rendelkezés vagy értesítés nélkül megszűnik. Abban az esetben, ha a hulladékgazdálkodással kapcsolatos bármilyen jogszabály változása következtében jelen adatlap módosítása válik indokolttá, akkor a jogszabályi változás hatályba lépésétől számított 90 napon belül a Szolgáltató az adategyeztető lapot és az ÁSZF-et automatikusan, egyoldalúan jogosult módosítani és azt a közszolgáltató honlapján közzétenni.

8. Adatvédelmi rendelkezések: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 5.§ (1) bekezdés a) pontja alapján a szolgáltatás igénybevevője, illetve a szolgáltatással érintett ingatlan tulajdonosa az „Adategyeztető lap közszolgáltatás igénybevételéhez” megnevezésű nyomtatvány és a jelen tájékoztató aláírásával a nyomtatványon megadott személyes adatok felhasználásához, kezeléséhez kifejezetten hozzájárul. A szolgáltatás igénybevevője, illetve a szolgáltatással érintett ingatlan tulajdonosa tudomásul veszi, hogy a hulladékgyűjtő gépkocsikban elhelyezett kamera a szolgáltatás biztonsága érdekében videofelvételt készít az edények ürítéséről, hogy azt panasz, reklamáció esetén a közszolgáltató kivizsgálhassa. A szolgáltatás igénybevevője, illetve a szolgáltatással érintett ingatlan tulajdonosa az ezzel kapcsolatos adatkezeléshez kifejezetten hozzájárul.

Kaposvári Hulladékgazdálkodási N. Kft.

Cím: 7400 Kaposvár, Áchim A. u. 2. | Tel.: 82/527-050

© 2017 Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. - Minden jog fenntartva.